Skip to main content

 

Fotó: EFI Fitnesz Iskola

2024. június 7-én és 8-án ismételten Debrecenbe utazott a TF Sportvizsgaközpont csapata, hiszen az EFI Fitnesz Iskola 50 fős csoportja állt készenlétben, hogy levizsgázhasson sportedzőként a testépítés fitness sportágban.

Az első nap az írásbeli vizsgarészre került sor, ahol már megmutatták a vizsgázók, hogy felkészülten érkeztek. Az első csoport már pénteken teljesítette a vizsga gyakorlati részét, a többiek szombaton reggel folytatták a vizsgázást. A sikeres lebonyolításban a TF Sportvizsgaközpont munkatársait támogatta és segítette a képző is, akiknek a munkáját utólag is köszönjük. A szombati nap végén pedig a bizonyítványosztásra került sor, és jó hír, hogy mind az 50 résztvevőnek gratulálni tudtunk, minden vizsgázó sikerrel vette az akadályt. Az EFI már évek óta kiváló képzést ad a tanulóknak, így nem ért minket meglepetésként, hogy rengeteg jeles bizonyítványt írhattunk.

Balogh Tamás, az EFI Fitnesz Iskola Oktatási Igazgatója a záró beszédében kiemelte, hogy a TF Sportvizsgaközpont által készített bizonyítványok azért értékesek, mivel ezen bizonyítványokat az országban egyedüli sporttudományi intézetként műkődő Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem állítja ki, a TF Sportvizsgaközpont hivatalos pecsétjével, így a minőség, a szakmaiság és a profizmus garantált.

Gratulálunk a vizsgázóknak és nem utolsó sorban a képzőnek, hiszen a teljesítmény mögött a képző lelkiismeretes munkája mutatkozik meg, szakmai példájuk emeli a végzettség színvonalát.

Fotó: EFI Fitnesz Iskola

 

Leave a Reply