
Rengeteg érdekes és izgalmas képzéssel ismerkedhetnek meg az érdeklődők december 16-án 10 és 16 óra között a TF Nyílt napján, melyen a Sportvizsgaközpont is a kitelepülők között lesz.
Folytatódik a népszerű hagyomány, természetesen idén is lesz Nyílt nap a fennállása 100. évfordulóját ünneplő Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen, a TF-en.
A népszerű eseményt december 16-án, kedden rendezik meg a TF a K1 épületében (1123 Budapest, Alkotás utca 42-48.). A regisztráció 8.45-kor kezdődik és 9.50-ig tart. Az egésznapos program 10 órakor indul útjára.
A Nyílt napon az egyetem 2026-ban induló alap-, mester-, osztatlan szakos képzéseiről, valamint szakirányú továbbképzéseiről hallhatunk bővebben.
Az érdeklődők megismerkedhetnek továbbá a Tanulmányi Hivatallal, a TFSE Sport Irodával, a HÖK-kel, a Továbbképző Központtal, a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságával (NKI), a Sportvizsgaközponttal, a Sportmedicinával és a Sport-táplálkozástudományi Központtal is.
A program kiegészítéseként 14 és 16 óra között érkezési sorrendben megtekinthető a 2023-ban átadott Dr. Koltai Jenő Sportközpont (Csörsz utca 2-4.) is.
Részletes program:
8.45–9.50 – Regisztráció
10.00–12.15 – Összefoglaló előadások (Athén terem)
-
Alapszakok
-
Osztatlan tanári szak
-
Mesterszakok
-
Tanulmányi Hivatal – felvételi tájékoztató
-
TFSE – Sport Iroda
-
Hallgatói Önkormányzat (HÖK)
-
Továbbképző Központ (érettségire épülő szakok, szakirányú továbbképzések)
-
Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága
-
Sikeres TF-es sportoló beszéde
Kitelepülések (Aula)
-
Tanulmányi Hivatal – Felvételi iroda
-
TFSE – Sport Iroda, Továbbképző Központ
-
Diákhitel
-
Sportvizsgaközpont
-
Könyvtár és Levéltár
-
Sportmedicina
-
Hallgatói Önkormányzat (HÖK)
-
Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága
-
Kerezsi Endre Kollégium
-
Sport-táplálkozástudományi Központ
12.30–13.45 – Szakok bővebb tájékoztatója szekciótermekben
-
B001 Los Angeles terem
-
12.30–12.55 – Rekreáció és életmód alapszak
-
12.55–13.20 – Rekreáció mesterszak
-
13.20–13.45 – Sporttudomány alapszak
-
-
B002 Tokió terem
-
12.30–12.55 – Sportmenedzser mesterszak
-
12.55–13.20 – Sportszervezés alapszak
-
13.20–13.45 – Sportlétesítmény-üzemeltető szakirányú továbbképzés
-
-
C001 Párizs terem
-
12.30–12.55 – Edző alapszak
-
12.55–13.20 – Szakedző mesterszak
-
-
C002 London terem
-
12.30–12.55 – Osztatlan tanári
-
12.55–13.45 – Tanári mesterszakok (2 félév, 3 félév, 4 félév, gyógytestnevelő)
-
-
C101 Helsinki terem
-
12.30–12.55 – Humánkineziológia mesterszak
-
12.55–13.20 – Sportteljesítmény-elemző mesterszak
-
13.20–13.45 – Sportmentáltréner mesterszak
-
-
B101 Melbourne terem
-
12.30–12.55 – Szakirányú továbbképzések: Sport-specifikus dietetika
-
12.55–13.20 – Nemzetközi Sportkapcsolatok – Sportdiplomácia
-
13.20–13.45 – Lovaskultúra oktató
-
